2012. július 29., vasárnap

Story 12

Sziasztok. Íme itt is van az újabb novella amely, szintén pár részes lesz. :) Remélem elnyeri majd a tetszéseiteket, és véleményt is hagytok majd. :)
Kellemes olvasást!
Love
~Dóry~




Történet egy huszonkétéves lányról, akit Kristen Stewart-nak hívnak, és egy huszonhat éves férfiról: Robert Pattinson-ról. Amíg a lány, édesapja nyomdokaiban lépve „tengerészgyalogos” lett, addig a fiú, igencsak híres színész. Kapcsolatuk kezdete, Kristen nővérének az eljegyzési partiján kezdődik. Aki nem mellesleg azon kívül, hogy a férfi egyik legjobb barátja, még a munkatársa is. Természetesen a vonzalom és az a bizonyos szikra megjelenik és érződni is fog köztük. Ám de, Kristen messze sem, olyan lány mint a nővére, avagy a többi vele egykorú. Öntudatos, makacs... és határozottan eldöntötte magában, hogy történjék bármi is... de ő soha nem lesz szerelmes, egy színészbe! Vajon, sikerül –e tartania magát az elhatározásához? Vagy, most az egyszer az esze helyett, a szívére hallgat majd? Lehet –e happy end a történet vége? Vagy mégsem? Ha velem tartasz eme – novella kimeneteléig, megtudhatod a választ. :)

1. rész

(Kristen sz.)

Négy év telt el azóta, hogy apámat követve újra Afganisztánba mentem.  Ahol húsz évesen már be is állhattam mellé, „tengerész gyalogosnak”. Igaz sok megpróbáltatáson kellett végig mennem. De megérte. Megérte mindazon szenvedés, és fájdalom amit elszenvedtem ez idő alatt, mind azért, hogy a hazámat szolgálhassam apám oldalán.Mindig tiszteltem és becsültem őt, amiért az életét kockáztatva védelmezte a a hazáját és más országokat. Kislányként mindig, örömmel töltött el a tudat, amikor hosszú idők elteltével a fenyő zöld színű hátizsákjával a vállán, lépett be a házunk ajtaján. Amikor a küldetéseiről faggattam, csillogó szemekkel hallgattam őt.

Tízenkettő – tizenhárom éves lehettem, amikor úgy döntöttem, hogy én is az szeretnék lenni ami ő. Először féltem attól, hogy ő netán viszakozni fog. Vagy különbözőbbnél - különb érveket fog majd felhozni a döntésem ellen, de meglepő boldogság öntötte el a szívemet. Hogy őt boldoggá tettem a kérésemmel, miszerint hadd lehessen belőlem is „tengerész gyalogos”
Tizennyolc éves voltam amikor apám először magával vitt, Afganisztánba. Ahol keményebbnél – keményebb kiképzések alá kellett vetnem magam. De, nem panaszkodtam. Ugyan is nem szeretettem volna apámnak csalódást okozni. Azt akartam, hogy büszke legyen rám.

És most itt állok, két év után újra a halványbarnára festett kétszárnyú bükk ajtónk előtt. Egy egyszerű fehér vászon nadrágban, piros rövidujjú blúzban és egy szintén fehér színű lapostalpú cipőben. Igaz nem épp egy eljegyzési partihoz illő ruha viselet, de ez is megteszi. Legalábbis remélem, hogy Nikki nem fog kiakadni. Amiért így jelenek meg, élete egyik legfontosabb napján. Nikki az én drága, szeretetre méltó nővérem. Aki egyben a legeslegjobb barátnőm is.  Még mindig alig tudom elhinni, hogy valóban hamarosan férjhez megyen. De, őszintén szólva örülök neki. Lenyomva a kilincset, beléptem a házba. Abba a házba, ahol felnőttem. És ahova annyi oly sok szép, és boldog emlék köt.

Mielőtt csatlakozhattam volna a nővéremhez és vendégeihez a hátsó udvarba, újra feltérképesztem a házat. A bútorok nem változtak, csak a helyük. De nem is vártam mást. Hiszen tudtam, hogy nővéremnek is oly annyira fontosak a családi ereklyéink mint ahogyan nekem és apánknak is.
A szobámba érve, a frissen mosott ágyneműkből fakadó levendula öblítő illata csapta meg az orrom. Végighúztam az ujjam a barna badalchinos ágyamon, a könyveimtől, a cd –imtől, képeimtől hemzsegő tölgyfa szekrényen. Amelyben a levendula, és az orchidea virág mintái voltak bele vésve. Édesanyánk kezei által. Akinek az elvesztését még most is nehezen tudjuk felfogni. De, miatta... csak is miatta, mind a hárman képesek voltunk újra talpra állni. És küzdeni az álmainkért.
Egy pillanatra az ablakhoz léptem, ahonnan kitekintettem az idegen emberektől hemzsegő udvarrunkra.
Majd mély lélegzetet véve, erőt vettem magamon, és kiléptem az udvarra.

Lelépve az utolsó lépcső sorról, hirtelen egy ismerős hang felkiáltását hallottam meg. Aki nem törődve azzal, hogy magassarkú van rajta hiper sebességgel a nyakamba vetette magát.
Percekig csak öleltük egymást, közben hol sírtunk – hol pedig nevettünk, a boldogságtól. Amiért viszont lássuk egymást.
-          Kris... édes istenem. Hát hazajöttél? El sem hiszem. – húzódott el tőlem nővérem, épp csak annyira, hogy tetőtől talpig végig mérhessen. – Annyira hasonlítasz anyára. Úgy örülök, hogy itt vagy. Életem legszebb ajándéka, hogy hazajöttél. – mondta, s újra magához szorított.
-          Itt vagyok, mert a nővérem vagy. Itthon vagyok mert, ez a te napod. És itt vagyok, mert nagyon szeretlek! – csókoltan neg az arcát. – Hiányoztál.
-          Te is nekem. Te is. – mondta, miután elengedett, csak hogy letörölhesse a könnyeit.
Pár perc elteltével, miközben még mindig egymást tüntettük ki a figyelmünkkel, egy torokköszörülésre lettünk figyelmesek.
-          Üdv itthon újra, kislány! – dörmögte, hatalmas mosollyal az ajkain Kellan.
Aki az erős karjai közé fogott, és egy csontropogtató ölelsében részesített.
-          Örülök, hogy újra látlak nagy medve! – engedtem el. – De annak meg mégjobban örülök, hogy ti még mindig együtt vagytok. – mondtam rájuk nézve, amikor nővérem Kellanhoz húzodott.
-          Gyere, hadd mutassalak be téged a többieknek. – ragadta meg a kezemet, Nikki miután egy apró csókot lehelt szerelme szájára, és már befele is húzott a hatalmas tömeg közé.
Voltak ismerős és egyben, idegen arcok is. De, ezen rövid időn belül már változtattunk is.

Az eleinte félelemmel eltöltött aggodalmam, amely arról szólt, hogy esetleg nem sikerül beilleszkednem a társaságba, mindtudatlanul alaptalan volt.
Nikki és Kellan kollégái, mind nagyon jófejeknek tűntek. Akik egyáltalán nem úgy viselkedtek mint akik színészek. Teljesen olyanok voltak mint a normális emberek. És ez nekem csak is kedvezett.
Ugyan is a legtöbb híres karriert befutó ember általában öntelt, beképzelt... és meg sorolhatnám a negatív stílusokat, de még sem teszem. Hiszen a nővéremet is a színészi pálya vonzotta magához, amelyben szerencsés módon sikeresen helyt is áll. Amiért büszke is vagyok rá.

Miután Kellan hivatalosan is mindannyiunk előtt megkérte a nővérem kezét, aki másodjára is igennel felelt, egy pezsgős pohárral a kezemben, sétáltam a medence felé.
A medencéhez széléhez érve, levettem a cípőmet, majd felhajtva a nadrágom szárát, ültem le és a lábamat pedig a langyos vízbe lógattam.
Ezt a pár perces nyugodt, és kellemes hangulatot egy nem várt személy jelenléte zavarta meg. Mindig is rüheltem, amikor a közelemben volt. Pláne meg akkor, amikor nem értette meg a „nem” szót.
-          Helló szépségem. – ült le mellém, mire én arrébb húzódtam. – Na, nem is örülsz nekem? Pedig én csak is miattad jöttem ide. – mondta, s még közelebb csusszant hozzám.
-          Akkor kár volt rám pocsékolnod az idődet. – mondtam nyugodt hangon. Pedig nem voltam nyugodt.
-          Rád időmet, soha sem nevezném pocsékolásnak. Tudom, hogy te is kívánsz engem, ahogyan én téged. De nagyon. – simított végig a karomon. Amelyet, egyből el is rántottam előle. – Most miért vagy ilye merev... csak enged el magad, és hidd el, ez lehet életed legszebb éjszakája.
Suttogta, miközben még közelebb kúszott hozzám. A lélegzetén erősen érződött a temérdek sör elfogyasztánásak a bűze, amitől a gyomrom kis híján felfordult. Elökve a felém közeledő ujjait, pattantam álló helyzetbe.
-          Te pedig azt hidd el nekem, hogy ha nem hagysz békén de azonnal, azt nagyon megkeserülőd. – mondtam, fenyegető éllel a hangomban.
De ő csak vigyorgott mint a tejbetök. Majd felcsámpászkodott, mind addig amíg nem került velem egy szint magasságba.

Már épp azon voltam, hogy kikerülve itt hagyom őt, amikor a karom után kapott, és úgy rántott vissza magához.
-          Eressz el, te barom! – sziszegtem neki kissé mérgesen.
Ugyan is már, kezdet nagyon is feldühíteni ez az undorító féreg. Mit nem lehet érteni azon, hogy nem akarok tőle semmit? Azt eddig is tudtam, hogy egy undorító barom... de hogy ennyire?

(Robert sz.)

Kissé bosszankodva érkeztem meg Stewart rezidenciára, ahogyan a jó öreg Kellan barátom nevezi, „mennyasszonya” lakhelyét. Akármennyire is szerettem volna korrában érezni, az átkozott producerem miatt ne tudtam. De, most egyáltalán nem szeretnék az elmúlt egy órában történtekre gondolni. Helyette amint a taxi leparkolt, Nikkiék háza előtt, boravalót hagyva a sofőrnek az ajándék csomaggal a kezemben közelítettem meg a bejárati ajtót. Amelynek lenyomva a kilincsét, nyitottam be. És a hátsó udvar felé vettem az irányt. Ahol a party már javában telt. Az udvarra ére, sorba köszöntöttem az ismerős arcokat, mind addig amíg az ifjú jegyespárhoz nem értem.
Átadva nekik a gratulációmat, és az ajándékomat csatlakoztam a legközelebbi barátaimhoz. Akikhez nem sokkal később, Kellan is társult.

Épp Kellan egyik idióta viccén nevettem, amikor a pillantásom a medence felé irányult. Abban a pillanatban amikor megpillantottam őt, a nevetésem elhalkult és csak ő rá tudtam öszpontosítani. A fehér nadrág, és a vörös blúz kiemelte gyönyörű idomait. Hosszú barna haja, pedig hullámokban hevert vállán.
Az arca valahonnan ismerős volt, csak azt nem jutott az eszembe, hogy honnan?
Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy nem volt egyedül. De amint megpillantottam mellette azt a személyt, akit szívből gyülölök mérhetetlen szomorúságot éreztem a szívemben.

Ám azonban a szomorúságomat, pár perccel később a kárörvendő mosoly váltotta fel. Amikor láttam amint, a gyönyörűséges lány a hasába könyököl, amikor az visszarántotta a karjánál fogva.
-          A francba! – csattant fel közvetlen, mellőlem Kellan.
-          Mi a baj haver? – kérdeztük szinte egyszerre, a fiúkkal.
-          Nem hiszem el, hogy ez a féreg már megint ott legyeskedik Kris körül. Ha nem ma, akkor később... de az egyszer biztos, hogy vagy a kórházban fog ki kötni vagy egyenesen a temetőben, ha így folytattja. – motyogta halkan...saját magának. Legalább is szerintem.
Majd hirtelen csak arra kaptunk észbe, amikor Kellan-t már a medencénél láttuk.
-          Uhh... mi lesz itt? Ezt közelebb is megkell néznem! – dörzsölte össze a két tenyerét, Tom és miközben az egyik karjával engem, addig a másikkal Jack-et, tolt minket egészen a medencéig.

Ahol mégközelebb kerültem ő hozzá. Gyönyörűen ívelt ajkait, mérgesen szorította egymáshoz. Kezeit pedig ökölbe húzta, arra készülve, hogy bármelyik pillanatban telibe találhassa az éppen előtte tántorgó Mike-ot.
-          Na de cica! – szólt hozzá nyájasan, miközben a kezével a lány felé nyúlt.
-          Nem vagyok a cicád, te szemétláda! – morogta mérgesen, és egy jobb horoggal egyenesen állba találta Mike-ot, aki vagy a részegségének, vagy a lány erőteljes ütésének köszönhetően, a hátára esett.
Az ütést követően, Mike hirtelen gyorsasággal pattant fel... és bár lehetetlenül hangzik, még is úgy nézett ki az egyik percről – a másikra, mint aki kijózanodótt. Mielőtt bármit is felfoghattunk volna az előbb történtekből, Mike meglendítette a kezét a lány felé, aki ügyesen kitért az ütés elől. Majd megragadva a kart, úgy fordította magukat, hogy Mike háta ütközött az ő mellkasával. A karját pedig a hátának szorította.
-          És, most szépen fogod magad és elhúzod innen a csikot! Megértetted? – A hangja még így mérgesen, is a leggyönyörűbb hangnak véltem.
Mike bólintva jelezte, hogy megértette azt amit a lány mondott neki, mire a lány elengedte őt.
-          Ezt még nagyon megfogod bánni te kis cafka! – morogta az orra alatt, és utat törve magának elment.
-          Minden oké? – fordult felé Kellan, de érződött a hangjából az enyhe aggodalom, és megkönnyebülés.
-          Persze. – felelte, de az arcát nem láthattam, mert abba az irányba fordította a fejét amerre Mike távozott.
-          Rendben. – mondta Kel, és megrázta a fejét. – Hadd mutassam be neked a banda utolsó tagját, Rob-ot.
Ekkor megfordult, és ebben a pillanatban el is vesztem a „még dühtől” szikrázó, smaragdzöld szemeiben. 

Még életemben nem láttam ilyen gyönyörű szempárokat. Már abban a pillanatban is elbüvőlt, amikor még néhány perccel ezelőtt messziről szemléltem őt, de most még jobban.
-          Kris! Uram isten, jól vagy? Épp az előbb hallottam arról, hogy az a mocsok ismét bepróbálkozott nálad. Ha a kezeim közé kerül, én magam tépem le a golyóit. – termet közénk, hirtelen a semmiből Nikki.
Akit gondolatban néhány melegebb éghajlatra küldtem. Miért kellett neki éppen most idejönnie? Miért, nem egy kicsivel később jött?
-          Nik, jól vagyok. Megtudom magam védeni, hisz ismersz. Nem? Nyugodj meg. – simította meg nyugtatólag Nikki karját.
-          Tudom, de... – kezdett bele, de aztán félbe hagyta a mondatott.
Majd a mondat befejezése helyett, szorosan magához ölelte őt.
-          Gyertek, hagyjuk őket magukra egy kicsit. – szólalt meg Kel, és máris visszafele terelt minket arra a helyre, ahol nem rég álltunk.
-          Ki ez a lány? – tette fel azt a kérdést Tom, amelyre a választ én is nagyon szerettem volna tudni.
-          Ő, Kristen. Nikki húga. – válaszolta.
-          Óh... – hallatszódott el egyszerre mind a hármunktól ez az egyetlen egy szó.
-          Nos igen, óh. Higgyétek el, én is ugyanígy reagáltam először. – nevetett fel barátunk, aki már folytatta is tovább. – Mind tudjátok, Nikkiék apja tengerészgyalogos. – mondta, mire egy bólintással reagáltunk. – Kristen pedig, szintén tengerészgyalogos lett, pont úgy mint az apjuk. Így Kris, miután betöltötte a tizennyolcat, John-nal Afganisztánba ment. És most két év után, az eljegyzésünk alkalmából, eltávot kért, csak hogy a nővérével lehessen. Eléggé kemény öklű, és dió a csaj.... és ha nem avatkoztam volna közbe, akkor Mike-ot a földről kellene most feltakarítanunk... – mondta és csak mondta.

Egyáltalán nem rémített meg amit Kellan barátom mondott arról, hogy valójában mikre is képes Kristen. Bár lehet erős, de számomra mégis olyan törékenynek látszik.
Igaz nem olyan sok információt mesélt Kristenről, - Kristen... milyen szép neve van – de még is elegendő ahhoz, hogy biztosan tudjam... szeretném megismerni őt. A pillantásomat, ismételten a medence felé irányítottam, és miközben a fiúk beszélgetéseit hallgattam, mindvégig csak őt tüntettem ki a tekintettemmel.
És, igen. Megakarom őt ismerni. – gondoltam magamban, határozottan...

to be continued...

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett!!! Bírtam, amikor Kristen "elintézte" Mike-ot. :) Remélem hamar tudod hozni a következő rászt, mert már nagyon várom.
    PUSSZ

    VálaszTörlés
  2. UI.:ELSŐŐŐŐ!!!! :)

    Pussz ismét :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Fantasztikus lett az első rész:) Tetszik, h Kristent ilyen keménynek állítod be, de idővel biztos kiderül róla, h igazából törékeny, sebezhető. És ki más tudná megvédeni, ha nem Rob?:) Remélem hamar jön a kövi rész,mert én is nagyon várom:)
    Puszi Nona

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Érdekes történet az már biztos.Ami a legjobban tetszett az Kris karaktere,hogy milyen harcias és,hogy megvédte magát mike elött.Nagyon kiváncsi vagyok ,hogy fog alakulni a Robbal valo kapcsolata is :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Nagyon jó kis történetnek ígérkezik. Nem mindennapi szerepben van Kris.
    Várom a folytatást.
    Nóci

    VálaszTörlés