„ Egy ideje fájdalmasan és egyben szomorúan, élem át azokat a pillanatokat, amikor azok arcát, szemeit látom, akik még velem vannak. Fájt látnom szeretteim tekinteteiben, hogy mennyire is próbálnák menteni a menthetőt. Amit tulajdonképpen, már nem lehet. Az én esetemben már nem. Mikor, azok a személyek, akik a világot és a boldogságot jelentették nekem ezen a földön, jelen voltak mind a szobámban, könnyeimmel küszködve, törtem meg a szobában behonoló csöndet.
- Köszönöm, hogy mind itt vagyok. S jelentek annyit nektek, hogy megtiszteltetek azzal, hogy eljöttetek, s velem vagytok, még akkor is, ha ez már sok a nektek. Bár, kevés idő jutott arra, hogy az álmait, amiket sikerült valóra váltanom, sokáig élvezhessem. De, nem is bánom, hogy így ér véget az életem. –szorítottam meg a mellettem ülő Adoniszom kezét. - Hogy miért is?! Mert itt vagytok velem mind. Akiket szeretek, teljes szívemből. S az utolsó óráimban, sem hagytok magamra egy pillanatra sem. Arra kérlek benneteket, hogy ne búslakodjatok miattam. Éljétek, úgy az életeteket, ahogyan azt szeretnétek. S ha tudjátok ti is valósítjátok meg az álmotokat. Úgy, ahogyan én is tettem. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még?! De annyit még is csak igen, hogy szeretlek benneteket, s hogy ha lehet, ne felejtsetek el.
Barátnőm, és szerelmem kivételével, mindenkitől egyenként könnyes búcsút vettem.
Majd miután sorban elhagyták a szobámat, a barátnőmhöz intéztem a következő szavaimat.
- Soha ne feled, hogy te sokkal többet jelentettél nekem, mint bárki más ezen a földön. Te voltál az, aki bánatomban, szomorúságomban, és a boldogságomban is egyaránt osztozott. Sokat köszönhetek neked, hiszen ha te nem lennél nem tudtam volna ezt így végig csinálni. Bár tudnám, hogy mit mondhatnék még neked. Annyira nehéz... Szeretlek csajszim. S köszönök mindent.
Egymás nyakába borulva, s szorosan ölelve a másikat, zokogtunk. Miután nehézkesen, de elváltam barátnőm karjaitól, még mindig könnyes szemeivel még egyszer rám pillanatot, majd kisétálva az ajtón, be is csukta azt maga után.
Szerelmem felé fordulva, nyitottam ismét szólásra a számat.
- Bár egy hónap jutott számunkra, azaz kettőnkre, tudd ez az egy hónap volt, életem legszebb időszaka. Talán még nem mondtam,.... tudnod kell, hogy Szeretlek. De meg kell, ígérned...azaz én, kérlek meg rá, hogyha adódik esély arra, hogy boldog lehess az mellett, akinek a szerelmét ugyanúgy tudod viszonozni, ahogyan az, kell. Akkor ne halaszd el azt a lehetőséget. Légy boldog, s tedd majd azt a személyt is boldoggá. Mert megérdemled a boldogságot.
- Meg teszem, mert te kéred. –közbe akartam szólni, hogy én nem így akartam mondani, de az ujjait az ajkamra simítva, hallgattatott el. –De, azt ne kérd, hogy felejtselek is el. Mert nem tudnálak, s nem is akarlak. Szeretlek. S ez az érzés, soha nem is fog elmúlni. Nem akarlak elengedni, de tudom, hogy nem tehetek semmit az ellen, hogy ne hagyj itt engem, és a többieket.
Ez után a vallomása után, az ajkaimat az övéire tapasztottam, lágyan, s szerelmesen csókolni kezdtem. Amit ő teljes odaadással viszonzott is.
- Hiányozni fogsz. –buggyant ki a gyönyörű szemeiből, egy kusza könnycsepp.
A szabadon lévő kezemet, arcához emelve, letöröltem azokat. Végig simítva, a sima felületű arcon, ajkaink ismét egybe forrtak.
S ekkor, fogott el az azaz érzés, - igen is bánom, hogy így kell elválnunk egymástól-, bár korábban találkozhattunk volna, s akkor talán több időt együtt tudtunk volna tölteni. Elszakadva ajkaitól, amik később meg-megremegtek a könnyeit visszatartván.
A kezeimet az övéibe téve, egy utolsó, de igazán szívből jövő mosolyt felvéve, villantottam rá....
Hogy, ki is vagyok én valójában?! Egy lány, aki tizennyolc évesen elvesztette szeretett szüleit, és az egyetlen húgát, egy autóbalesetben. Amit ő szerencsésen túlélt. Már ha lehetne azt mondani arra, amit az orvosok a minap közöltek velem. Miszerint a baleset bekövetkeztében, olyan fejsérülést szereztem, amitől vérrög keletkezett a fejemben, s annyira szétterjedt már, hogy nem lehet semmit sem tenni az ellen, ami hamarosan be fog következni, azaz kb. egy hónap múlva.
Szerettem volna, dühöngeni, ordítani, törni és zúzni, de az nem én lennék. Szüleim és húgom elvesztése után, már nem vagyok, azaz nem tudok az lenni, aki voltam. Hogyan is tudnék az lenni?! Sehogy.
Amint barátnőm Frida is tudomást szerzett a hét folyamán, a vizsgálataim eredményeiről, először jól megszidott, amiért már akkor, mikor megtudtam az eredményeket nem mondtam el neki. Hogyan tudtam volna elmondani neki?! Egyszerűen nem, volt merszem elmondani neki.
De, mindhiába próbáltam, vagy akartam volna eltitkolni, nem tudtam...
Másnap reggel, arra ébredtem fel, hogy kedves barátnőm, a bőröndjeimbe pakolta be az általa vett ruháimat és cipőimet. ... Ugyan is, a baleset után, mikor ki engedtek a kórházból, Frida magához költöztetett.
Mielőtt azonban, kérdőre vonhattam volna barátnőmet, hogy még is mit csinál, szólásra nyitotta a száját.
- Először is jó reggelt. Másodszorra, pedig azonban kelj ki az ágyikódból, végezd el a reggeli teendőidet, aztán vedd fel ezeket –dobta, a cuccokat az ágyamra - majd reggelizz meg, s utána pedig irány Svédország!
Befejezvén az utasításait, a Svédországba tartó turista busszal vágtunk neki, az útnak. Miközben, a buszon ültünk, azon gondolkodtam, hogy hogyan is foghattam én ki egy ilyen barátnőt, mint, Frida. Ő, egy igazi barátnő számomra. Ő mellettem volt, és van is jóban, és rosszban. Egészen, kis pelenkás kórunk óta, együtt voltunk mindig is, sülve-fűlve. Ha rossz kedvem volt, mindig ő vigasztalt. Ha pedig jó kedvem volt, velem együtt örült. Most, is ahelyett, hogy megoldásokat keresne, ahhoz hogy ne kelljen elszakadnunk egymástól, inkább megtesz mindent azért, hogy én boldog lehessek arra a kis időre is, ami nekem adatott meg.
Ezért is, szeretem őt. Mert tudja, hogy mi az, amit én akarok, s ami a legjobb nekem. Bár tudom, hogy legbelül, még nem igazán fogta fel, azt hogy hamarosan elhagyom őt, mégis kívülről úgy mutassa magát mintha, minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig ez nem így van. Ezt mind a ketten tudjuk. Azaz mind tudjuk, akik tudnak rólam. S bár nehéz lesz, Fridának majd az elején, biztos vagyok abban, hogy idővel elfogadja majd a sors akaratát.
Megérkezve, Stockholm-ba az utunkat először is a nyaralóba vetettük. A nyaralóhoz érve, a szám is tátva maradt amint megpillantottam, a faházat, amit néhány helyen üvegfal borított. Belépve a házba, egy hatalmas nappali rész fogadott bennünket, majd tovább feltérképezve a házat, megtaláltuk a konyhát, ahol, amikor egymásra néztünk Fridivel, mosoly keletkezett mind kettőnk arcára, ugyan is mind a ketten, nagyon szeretünk főzni. S bizonyára ezt a konyhát hamarosan fel is fogjuk avatni... de hogy még milyen hamar, azt egyikünk se sejtette, hogy miként...
A konyha után, a szobákat térképeztük fel. Azaz csak a két szobát, mert csak ennyit leltünk a házban. De mivel mind a két szobában, két-két ágy volt, közöttük egy kisebb komóddal, úgy döntöttük, hogy csak az egyik szobát fogjuk használni. A szobák feltérképezése, után a házban már csak a fürdő szoba maradt. Ami egy két személyes fürdőkáddal rendelkezett, egy modern WC-kagylóval és mosdó csészével.
Mivel már esteledett, és ettünk is az úton, Fridi avatta fel elsőnek kettőnk közül a fürdőkádat. Amíg ő fürdött, addig én kipakolásztam a bőröndömből. Mikorra végeztem a pakolással, addigra a barátném is visszatért a szobába, ahol az ágyára dőlve lassan-lassan de elszenderedett. A kezembe véve, a samponom, törölközöm és a pizsama szettemet indultam el a fürdőszoba felé, de fél úton meg kellett, hogy álljak, ugyan is egy idegen srác a terasz ajtónkon kopogtatott be. Kezemben, a cuccaimmal, léptem az ajtóhoz, s nyitottam ki.
- Hello. Miben segíthetek? –kérdeztem, egyből a lényegre törve.
- Hello. Én itt lakom a szomszédban –mutatott a szomszéd házra,- s mivel világosságot láttunk itt, amit eddig még nem láttunk.
- Láttatok? –vágtam mondandója közepében.
- Igen, én és két haverom. S azt hittük, hogy valami betörök, lehetnek itt. De amint látom, te nem vagy az. –vizslatott végig.
- Nos, miután megbizonyosodtál arról, hogy nem vagyok betörő, és miután a tekintettel alaposan végig vizslattad a melleimet, én mennék is. Örültem, a találkozásnak..
- Eric. Eric Saade. Én is örültem a találkozásnak. Nos, akkor nem is zavarlak tovább. Jó éjszakát.
Még egy darabig a tekintetünk egybe forrt, majd a szemkontaktusunkat én szakítottam meg, azzal hogy elfordítottam a fejem, becsukva az ajtót magam mögött, még egyszer visszanéztem, oda ahol az előbb Eric állt, aki már az óta el is tűnt. Majd újra a fürdő felé vettem az irányt.
Levéve magamról a ruhám, a félig engedett kádba léptem be, kényelmesen elhelyezkedve, a gondolataim közé beférkőző személyen gondolkoztam. Eric Saade. Olyan ismerősen hangzik ez a név. De honnan? Azt nem tudnám megmondani. Viszont, azok az igéző barna szemei, teljes valósággal magukba szippantottak. Még életemben, nem találkoztam hozzá foghatóval.
Ááá...Molly verd ki őt a fejedből. Mert bizonyára, egy ilyen jóképű pasinak, mint ő biztosan van egy csinos, és nálad sokkal szebb barátnője, akit ne talán tán, szeret is. Meg amúgy is, nem te vagy az, aki kell neki. Te nem teheted őt boldoggá. Mert mielőtt megismerhetne, el is veszítene. Megrázva, a fejemet a lehetetlenség miatt, kikászálódtam a kádból, s miután megtörölköztem, felvettem a pizsamámat, majd leengedve a vizet a kádban, vonultam a szobánkba, ahol lekapcsolva a lámpát, bemásztam az ágyamba, s álomra hajtottam a fejem.... ahol, álmaimban ő szerepelt, azokkal a csoki szemeivel....
Reggel, Frida ébresztett, hogy vessük bele magunkat a Stockholm adta lehetőségeibe. Így, mivel nem volt más választásom, teljesítettem az utasításait. Míg, én egy farmer rövid szoknyát, egy lengébb felsőt, fekete balerina cipőt, ékszerként egy a felsőjével egyszínű köves karkötőt, és egy csillag mintás fülbevalót vettem fel, addig ő egy farmer rövidnadrágot, egy krém és fekete csíkos ujjatlan pólót, aminek az alját csomóba kötözte a mellrész alatt, krémszínű balerina cipőt, egy fekete karkötőt, és farmerből készült mintás kalapomat. Egy kis minket felrakva magunkra, a szükséges cuccokat, mint pls. a pénztárca, irataink, telefon, noteszt, és tollat, bepakolva egy – egy kis táskába, vettük nyakunkba a várost.
Először is a Gamla Stan szigetet térképeztük fel, ami a város közepén fekszik. De itt található a Stortorgert, ami nem csak Stockholm legrégebbi tere, hanem az éjszakai élet egyik kiemelkedő találkozási pontja, és koncerthelyszíne is. S ebből kifolyólag Fridának sikerült két koncertjegyet szereznie a ma esti koncertre. De hogy – hogyan, az rejtett dolog volt számomra. Nem is sok időm volt ezen törni a fejem, ugyan is tovább álltunk feltérképezni a várost. Az utunkat a Vasa múzeumban folytattuk, ami egyébként egy Vasa hadihajó jelképet mutatott, s belülről megtekinthettük az eredi hajón lévő kincseket, tárgyakat, és a közel 500 fős legénység életét is. Az úti terveinkből, a Városháza se maradhatott ki, ahogyan a Modern művészetek múzeuma, és a Királyi palota sem. A Városháza előtti park a város legszebb és legnyugalmasabb parkja. Itt a lábunkat, belelógathattuk a Malaren vízébe, pihenés gyanánt. Miután, pihentünk egy kicsit felmentünk a városháza tornyába, ahol gyönyörű kilátás tárult elénk. Mikor, kibámészkodtuk magunkat, a Modern művészetek múzeumába mentünk, ahol mint kiderült : A Moderna Muset Európa egyik legjelentősebb gyűjteményével rendelkező kortárs múzeum, amely nem csak Dali, Picasso, Matisse, Derkert műveivel van tömve, olyan időszaki kiállítások is megtalálhatóak itt, amelyeket a modern művészet meghatározó személyiségei jegyeznek : Annie Lebovitz, Barbara Kruger, Joan Miró, Ed Ruscha, de helyet kapnak a 20. század underground alkotói is, ahogyan korunk alternatív művészete, a street art is. S végül a Királyi palotával, zártuk a városnézésünket a délután folyamán. Itt a palota történetéről is kaptunk egy kis beszámolót: A demokráciájáról híres Svédország királya rendelkezik – a szinte névleges uralkodók közül – a legnagyobb palotával. A 600 teremből álló hodályban él jelenleg is a teljes királyi család, akik otthonának egy része is látogatható, ahogyan az itt található öt múzeum is. A királyi család által használt színezüst trónt, a koronázások helyszínét és a királyi család beiktatási ruháinak kiállítása. Az olasz barokk stílust követő épület előtt megnézhető volt, az őrségváltás, amely pontosan olyan, mint az őrségváltások bármelyike az európai kontinensen, de azért látványos eleme a királyi pompának.
Mivel hamarosan kezdődik a koncert, visszamentünk a nyaralóba, ahol egy – egy gyors zuhany után, a ruhák közt válogattunk. Azaz csak Fridi, mert amint betettük a lábunkat az ajtón, kijelentette, hogy majd ő kiválasztja nekem, a megfelelő ruhát a koncertre. ... Zuhany után, amint visszatértem a szobába, Fridi egy V kivágású, kasmír barna nyakba kötő ruhát adott a kezemben, és egy pár szintén kasmír barna topánkát. Miután felöltöztem, megfigyelhettem amint, Fridi elismerő pillantásokkal ihletet miközben, a sminkjét igazította meg a tükörben. A ruhája, neki is szintén egy nyakba kötős halványkék ruhából állt, és egy pár fehér szandált húzott fel lábaira.
- Nagyon csini vagy. –mosolygott barátnőm.
- Ahogyan te is. –viszonoztam mosolyát.
Majd, mikor készek lettünk s elpakoltuk a szükséges kis dolgainkat a táskáinkba, indultunk a koncert helyére.
Amint, odaértünk Frida egyszer csak, megragadva a karomat húzott maga után, egészen addig, amíg el nem értünk egy színpadot, azaz a hátsó részét. Mielőtt figyelmeztethettem volna, egy nagydarab fickó állt elénk... Aki épp szólásra nyitotta volna száját, mikor is egy kapucnit viselő srác jelent meg mellettünk...
- Sam. Hagyd őket. Nyugodtan elengedheted a hölgyeket. –mondta az idegen srác a nagydarab férfinak.
Aki bólintva jelezte, hogy értette az utasítást, s átengedett minket a porondon. Majd közvetlen a színpad előtt foglaltunk helyett. Különös. Tűnődtem magamban. Ugyan is a srácnak a hangja, ismerősnek csengett. Ááá.. nem lehet ő, nem lehet a tegnapi srác. Az kizárt, hogy ő lett volna az, az imént.
- Nézd, mennyien jönnek! –mutatott a hátam mögé Frida.
Bevallom tényleg, sokkolt egy kicsit, hogy ennyien eljöttek erre a koncertre... s fel is keltette a kíváncsiságomat, hogy ki is lehet az újonnan betoppanó igencsak tehetséges srác, aki ennyi ember szívét el tudta nyerni. Mindenki nagy visításba kezdett, rajtam és Fridin kívül, amikor a szervező bejelentette, hogy a meglepetés sztárvendég ifjú csillag perceken belül a színpadra lép. Mikor már mindenkin teljes izgatottság jelei mutatkoztak, egy aranyszínű maszkos srác jelent meg előttünk, egy piros csőnadrágban, fehér ingben és fekete mellényben, és egy fehér con verse cipőben, aki mögött viszonylag a táncosai lehettek, szintén maszkot viseltek majd felhangzott az est első dala.
Miközben mások az énekessel énekelték együtt a dalt, aminek a címére rövid időn belül rájöttem, azaz a Masquerade-t. Addig én az énekest és a táncmozdulatait figyeltem. Majd visszatérve a dalra, és a hangjára libabőrös lettem. Majd, amikor a színpad elejére lépett ahol mi álltunk Fridával, a tekintetem összekapcsolódott az övével, és miközben utolért a felismerés, hogy ő az, a srác, akivel tegnap este találkoztam és a közönség egyszerre visította a nevét. Megszűnt a tér, és az idő körülöttem. Hát persze, hogy ismerősen csengett az ő neve. Hiszen, ő Eric Saade aki képviselve az országát lépett fel az Eurovíziós dalfesztiválon lépett fel, és Frida kedvenc énekese. Szóval, ezért volt annyira felpörögve a koncert jegyek megkapása bekövetkeztében. És, ő volt az, aki utasította azt a Samet, hogy engedjen csak át bennünket a porondon...
Majd, levéve a maszkját egy új számba kezdett bele, amit szinte mindenki kívülről fújt. Kezdtem magam nevetségesen érezni, mert rajtam kívül mindenki ismeri és tudja az ő dalait, én meg csak itt állok s néha – néha ütemre mozgatom a lábam, és közben lesek, mint aki életében nem látott volna egy híres énekest. Jelen esetemben ez igaz is. Hiszen még nem volt szerencsém, egyetlen egy kedvenc énekesem vagy együttesem koncertjére eljutni. S na nem mintha az előttem ugra – bugráló tini bálvány a kedvenceim közé tartozna, de még soha életemben, nem hallottam az ő hangjához foghatót. Majd, amikor egy szép lassú számba kezdett, Frida a fülembe súgott, hogy ennél a számnál –azaz a Break of Dawnnál - mindig fel szokott hívni egy lányt a közönség soraiból, s reméli, hogy ő lesz majd az a szerencsés, akit majd kiválasztja Eric.
Ekkor rám mutatott, s ujjával maga felé intett, majd két táncosa karjaikat kinyújtva felém, felhúztak a színpadra. Ahol Eric összekulcsolva ujjainkat, fordult felém s énekelte végig a dalt, a szemeimet nem eresztve az övéitől. Mikor az ujjaink egymáshoz értek, mintha ezernyi kis szikra pattogott volna köztünk. Miközben, hol a színpad elejéhez sétáltunk, hol vissza ahol az imént álltunk, megfigyeltem amint sok lány irigykedve néznek rám, amiért én állok itt a bálványuk mellett, s nem ők. És természetesen barátnőmet is megfigyeltem, amint a mobiljával kamerázott minket. Hogy honnan is tudom, hogy kameráz, és nem fényképez? Onnan, hogy hosszan tartva a mobilját, hol ránk, hol pedig a képre fókuszált. Rám pillantva, mosolyogva kacsintott. Amin, nem tudtam nem mosolyogni.
A szám végeztével, Eric a fülembe súgva kérdezte meg a nevemet.
- Hogy hívnak?
- Molly. –feleltem gyorsan.
S ekkor ő a rajongói felé fordulva, a nevemet mondta be a mikrofonba, s kért, hogy énekeljek vele egy duettet. De előtte megkérdezte, hogy tudom –e és ismerem -e a Broken Strings dalt, mire igennel válaszolva, a kezembe nyomott egy mikrofont. S felcsendült a duett dal. Amit ő kezdett, majd amikor én következtem nagyot nyelve kezdtem el énekelni a dalt. ...
Mikor a hangunk egyszerre csendült fel, egyáltalán nem éreztem úgy magam, hogy minél hamarabb eltűnjek a színpadról. Sőt mi több, azt kívántam bár így maradhatnánk. A dal végeztével, a közönség hatalmas tapsviharba kezdett, amitől egy kusza könnycsepp is kibuggyant a szemeimből. Soha, még álmomban sem hittem volna, hogy egyszer egy igazi színpadon fogok majd állni, s egy igazán híres énekessel fogok egy gyönyörű duett számot énekelni. Mielőtt ugyan leléphettem volna a színpadról, Eric kezet csókolt, s közben halkan suttogott egy pár szót, nekem.
- Köszönöm, Molly. Remélem, még lássuk, majd még egymást.
- Én köszönöm, Eric. –mondtam én is suttogva, majd lesétáltam a színpadról, s visszaléptem barátnőm mellé, aki nagyot sikkantva ugrott a nyakamba.
- Annyira helyesek voltak így együtt. Majd később minden egyes részletet el kell mesélned, hogy milyen volt énekelni vele, s hogy mit súgott neked. Kíváncsi vagyok minden egyes kis részletre. –vigyorgott Fridi.
Mire nagyot sóhajtva, bólintva jeleztem, hogy értettem. Ezután a figyelmünk újra a színpadra irányult. Újabb dalok csendültek fel, a színpadon és az egyik dalnál Eric egy kamerát tartott a kezében, először nem értettem, hogy miért?! De amikor Frida kérdő tekintetemet látta, elmondta, hogy ez a szokása is eddig minden fellépésénél szerepet kap. Ez a szám volt az It’s gonna Rain. Ami a második kedvenc dalaim közé sorolhattam Eric dalai közül. Néha – néha, Eric tekintete hozamosabb ideig rajtam állapodott meg, amit a mellettem álló nő nemű emberkéknek nem túlzottan nyerte el a tetszését.
- Ne is törődj velük. Csak irigyek, amiért a kedvencük, nem közülük választott valakit, hanem téged. –intézte szavait hozzám, barátnőm.
Én csak legyintettem, egyet a kezemmel majd újra Ericre összpontosítottam. S miközben, egy 10 perces szünetet tartott ő és táncosai, addig én elmeséltem azt az élményt, amikor Eric felhívott a színpadra, s hogy milyen érzés volt számomra vele együtt énekelni. Még most is, megborzongtam attól, ahogyan a hangunk egyé vált. És amikor a kezeinket összekulcsolta, egy fajta bizsergés és furcsa érzés kerített hatalmába. Miközben a történteket meséltem barátnőmnek, négy üvegfalat toltak be a színpadra. Mire ismét hatalmas sikítás hallatszódtak körülöttünk.
- Most jön majd a Popular száma. Nagyon jó lesz, majd meglátod. –dörzsölte össze a tenyereit Fridi.
S végszóra felcsendült egy újabb dal zenéje, és a táncosok Eric kíséretével újra a színpadon voltak. Meg figyeltem amint most Eric, egy egyszerű cső szárú farmert, egy fekete ujjatlan pólót, egy bordó színű bőrdzsekit és ugyan azt a fehér con verse cipőt viselte, amit a ma este folyamán. És most az egyik kezén egy igencsak kissé kopottabb fekete bőrkesztyűt viselt. Majd egyszer csak a négy tükröt Eric köré tolták, s miközben ő a kezeivel táncmozdulatokat végzett a tükrök úgy törtek darabokra. Amitől valljuk először meg is ijedtem, mire Eric rám kacsintva fejezte be az énekét.
Majd Eric újra eltűnt a színpadról, s az előbbi tükrök helyét egy kissé magasított kis kör színpad vette át a helyét. S ekkor Eric újra előttünk állt, de most a fekete ujjatlan helyett egy lila ing volt rajta, a bordó bőrdzseki helyett egy fekete bőrdzseki, s a fehér con verse helyett egy a dzsekijéhez hasonló színű con verse cipőt vett fel. Hihetetlen, hogy röpke másodperc alatt milyen gyorsan át tudott öltözni. De ahhoz, hogy hosszú szüneteket tartanának addig, amíg ő átöltözik, a táncosai el tudják szórakoztatni a közönséget. Majd az eddigi felcsendült ismeretlen dalok után, egy számomra már ismerős dallam hallatszódott a hangfalakból. Ezt a számot ezer közül is felismerném, ugyan is Fridi-nek ez a csengő hangja. A Manboy.
S kivételesen most ezt a dalt én is a többiekkel együtt énekeltem, ami mosolyt, csajt barátnőmre és az előadóra is egyaránt. Hogy vajon, csak azért mosolyog –e mert én is éneklem vele együtt ezt a számát, vagy mert a közönség felé így akar kedveskedni?! Azt nem tudom. Mind, ahogyan az eddigi dalainál is meg figyelhettem, nem csak jó énekes, de még jó táncos is. A dal vége felé, ő visszaállt a körszínpadra, ahol ő már előre vett egy jó hideg zuhanyt. Mert még mi is kaptunk belőle, egy pár cseppet.
S ezzel az utolsó produkciójával, be is fejezte a ma esti koncertet. Miután köszönetet mondott mindannyiunknak, az őrült rajongói szaladni kezdtek a színpad háta mögé, hogy képeket készíthessenek, és autogramot kaphassanak. Mivel, tudtam, hogy Fridi-nek is nagy kedvence Eric, és hogy az egyik álma vált valóra, azzal hogy itt lehetett, meg szeretné örökíteni. Hogy ez véghez is vigye elkísértem, őt a színpad háta mögé. Ahol már javában nyüzsögtek a tini lányok, pont úgy mint a darazsak, vagy a méhek. Rájuk nézve, még mást is képesek lennének megcsípni, csak hogy számukra boldog és kellemes élményben legyen részesük. Miközben mi is beálltunk a sorba, ugyanaz a nagydarab hapi került a látóteremben, akit a koncert kezdete előtt, láttunk.
- Maguk ketten, jöjjenek velem! –intézte hozzánk szavait.
Mi, nem szólva egy szót sem, tettük azt, amit ő mondott, s követtük. Egészen, egy fekete lakókocsiig. Kitárva előttünk a kocsi ajtaját, egy szökés hajú srác jelent meg előttünk, akit volt szerencsénk a színpadon is megpillantani.
Amint bezáródott mögöttünk, a kocsi ajtaja, a szemeimet körbe pásztáztam a lakókocsit. Mintha egy kisebb terű házba tévedtem volna be, beépített kis konyha állt rendelkezésre, a lak tulajdonosának, egy kihúzhatós ágy, ami összecsukva kanapéként vehető használatba, egy kisebb komód, tévé, és két kis sarokülő, közte egy kis asztal, s egy zárt ajtó, ami biztosan a fürdő lenne.
–Igazán, otthonos. –válaszolta meg Fridi.
De amint, észrevette, hogy kinek is a lakó kocsijába vagyunk, nagyot sikkantott. Mire, a kezemet a szájára tapasztottam.
–Shh.
–Leveszem a kezem, a szádról, de meg kell ígérned, hogy nem fogsz sikítani, s elájulni sem fogsz.
–Ígérem! –felelte, miközben a kezemet visszaraktam magam mellé.
–Ad...adnál nekem egy autó grammot? –kérdezte, kissé dadogva Ericet. Aki mosolyogva, bólintott majd, a kis komódból elővett, két képet magáról, és alá firkantva a nevét, nyújtotta át nekünk.
–Köszönjük. –köszöntem, meg.
–Akkor mi már nem is zavarunk tovább... –mondtam, s mielőtt kinyithattam volna a kocsi ajtaját, egy kéz fonódott a csuklómra.
–Várj! Hadd vigyünk, haza benneteket. Úgyis szomszédok, vagyunk egy ideig. Nem de?
– Öm, de.
–Mi? Te...te.. a mi szomszédunkban laksz? Ezt nem mondod komolyan? S te tudtad? Miért nem mondtad el? –kérdezte, döbbenten barátnőm.
–Mert, akkor még nem tudtam, hogy ő és a te imádott énekesed egy és ugyan az a személy. A neve ismerősnek csengett. De nem tudtam, hogy honnan. Csak amikor, megláttam őt a színpadon, akkor kapcsoltam, hogy ő az. –nyugtattam meg.
–Várjunk csak, ti laktok Steve nyaralójában most? –kérdezte, meg Kevin.
–Igen. Ugyan is Steve az én nagybátyám. –felelte Frida. –Egyébként meg Frida Lang. –mutatkozott, be egyúttal.
Uramisten, hogy lehettünk ekkora idióták. Még bemutatkozni se mutatkoztunk be.
–Az én nevem meg, Molly Sandén. –követtem barátnőm példáját.
–Az én nevemet már tudjátok, ahogyan az Ericét is, s ő meg itt Alex barátunk. Aki a nőcijével, sms-ezik már a koncert vége óta. –dobta meg az említettet egy almával Kevin.
–Hülye vagy, bazd meg?! –pillantott fel a telefonjából, mérgesen. –Öm. Bocsi. Alex vagyok. –nyújtotta a kezét felénk, amit el is fogadtunk.
Miután, meg volt a bemutatkozás, megjelent megint a nagydarab fickó, aki a srácok, de legfőképp Eric testőre, és egyben menedzsere is. A nyaralóig vezető úton, mint kiderült Sam igazán jó fej. Elég jól kitudtam vele, jönni miközben barátném Kevin-nel, társalgott.
Néha – néha, Eric is közbe szólt, a Fridi és Kevin beszélgetésébe. De miközben, Sam-et hallgattam, néha lopva Ericre pillantottam, akivel a tekintetünk olyankor egybe fonódott. Megérkezve, a nyaralóhoz, sokszoros hálás köszönetet mondva, amiért haza hoztak minket. Elbúcsúzva tőlük, mentünk be a házba, ahol Fridi a szobába ment, majd levéve lábairól a szandált, vetette magát az ágyára, s boldog mosollyal az ajkain lassan elszenderedett. De előtte még egy nevet suttogott:
- Kevin!
Ez a látvány, mosolygásra késztetett engem is. Kétség kívül most, Kevin álmai pasija. Mivel, még nem jött álom a szememre, és még fáradt sem nagyon voltam, úgy döntöttem, hogy úszom egy kicsit, odakint a vízben. Belépve, a fürdőszobába, levettem magamról, a szandált, és a ruhát, majd gyorsan magamra kapva a bikinimet, törölközőbe csavartam magam, s belelépve a papucsomba, léptem ki a partra. Mikor, meg bizonyosodtam arról, hogy egyedül vagyok, a vízhez érve, kibontottam magamon a törölközőt, s bementem a vízbe, ahol az úszáshoz folyamodtam tovább. Mikor a part felé kezdtem visszaúszni, megpillantottam egy sötét alakot a parton ülve. Egyre kijjebb úszva, Eric személyében ismerhettem fel, a sötét alakot. Kiérve a vízből, oda sétáltam hozzá, ugyan is a törölközöm mellette volt a homokban.
–Hát te? Hogy kerülsz ide? –kérdeztem meg.
–Nem tudtam aludni, így kijöttem ide. Ugyan is ilyenkor mindig ide jövök ki, mert itt olyan nyugodtnak érzem magam.
–Értem. Nos, akkor hagylak is.
–Ne, ne menj még. Egyáltalán nem zavarsz. –mosolygott rám.
Milyen helyes, amikor mosolyog. Istenem, azok a kis gödröcskék az ajkai mellett. Úgy végig simítanék az arcán. Mi? Állj le, Molly! De most azonnal. Úgy tűnik, téged is sikerült a bűvkörébe vonzania ennek a fiúnak! –dorgáltam meg magam - .
–Rendben, maradok egy kicsit. De csak egy feltétellel. –mutattam fel egy ujjamat.
–Óh, értem. Na és mi lenne az a feltétel? –kérdezte, összehúzott szemekkel.
–Mesélj magadról! –kértem.
–Biztosan? Ne beszéljünk valami másról?
–Vagy mesélsz magadról, vagy bemegyek.
– Na jó... –mondta sóhajtva, majd belekezdett a történetébe.
Megtudtam, hogy ő egyke gyerekként nevelkedett. Mindig is énekes szeretett volna lenni, s most hogy az énekesi karrierje meglett, felettébb boldog embernek mondhassa magát. Kevin és Alex gyerekkori barátai. Rájuk, akár jóban akár rosszban, de számíthat rájuk. Ahogyan ő rá is számíthatnak a barátai. A szülei még négy éves korában elváltak, ami még a mai napig is, néha kihat rajta. 13 éves korában kezdett el dalokat írni, ám 15 éves koráig –amikor lemezszerződést kapott – a foci volt az első számú kedvence. 2007-ben bekerült a What’s Up! nevű bandába, amelyben csupán csak két évig énekelt. 2008-ban megjelentettek egy nagylemezt, melynek címe In Pose. Ezt követő évben, lépett ki a bandából, s szólóénekesként folytatta tovább. Első szóló lemeze a Masquerade –volt. Már egy jó ideje nincsen senkije, mert az éneklési karrierje mellett, nem nagyon jut ideje arra, hogy valakivel hozamosabb párkapcsolatot létesítsen. Szereti ugyan a svéd ételeket, de az amerikai kajákért és az olasz kajákért rajong. Szereti a klasszikus zenéket is, a pop zenék mellett. S amikor idejük engedi, itt szoktak nyaralni. Mint kiderült neki is három kedvenc színe van, a piros, fekete és a fehér. Pont ugyanaz, mint nekem.
... miután alaposan kifaggattam minden egyes szaftos részt belőle, ő is ugyan úgy kifaggatott az én életemről. A betegségemen kívül mindent elmeséltem neki. Úgy gondoltam, hogy a betegségemről nem kell tudnia. Valójában nem is tudtam volna, beszélni róla. Mert amikor a szüleim és húgom elvesztéséről meséltem, a hangom néhol el – elcsuklott. Meséltem a Fridával való kapcsolatomról, és a hülyeségeinkről, amiket együtt csináltunk. Visszaemlékezve, a régi szép és gondtalan időkre fájdalom nyílalt a szívemben.
....ami azt illeti, időnként vidámnak, jókedvűnek látszom, sőt még viszonylag értelmes beszédre is képes vagyok mások előtt, úgy tűnik, mintha isten tudja, milyen jól érezném magam a bőrömben. Ám a lelkem folytatja halotti álmát, és a szívem ezer sebből vérzik....
–Tudod, még soha eddigi pályafutásom alatt, nem találkoztam hozzád foghatóval. A hangod, tisztán és gyönyörűen csendült fel a színpadon. Egyszerűen csodálatosan gyönyörűen énekelsz. –nézett rám azokkal a gyönyörű barna szemeivel.
–Mit is mondhatnék erre. Köszönöm. –feleltem, zavartan mosolyogva. – Azt hiszem, ideje lenne aludni, térni. –feleltem, miközben föl álltam Eric mellől.
–Azt hiszem, én is megyek. –mondta, egy kicsit szomorkásan.
– Öm...izé... holnap, azaz ma este, esetleg nem lenne kedvetek át jönni hozzánk vacsorára? –kérdeztem, kissé félénken.
–Ezer örömmel elfogadjuk a vacsora meghívást, ha spagetti lesz a vacsora! –jelent meg Kevin és Alex mellettünk.
Ezzel, kissé rám hozva a frászt is. Az ijedtségtől egy kicsit felsikkantottam.
–Mi a baj? –kérdezte aggódva Eric.
–Csak.. csak meg ijesztettek a fiúk. De most már minden a legnagyobb rendben. –mondtam.
Miután megbeszéltük, hogy este 7-kor jönnek majd át vacsorára hozzánk, elbúcsúzkodva tőlük, tértem vissza a házba, ahol levéve a bikinit, a pizsamámat vettem fel. Majd, a szobába térve, befeküdtem az ágyamba, ahol álomra hajtva a fejemet merültem el az édes álmok bugyraiba....
....este 7-kor....
–Frida! Frida mit csinálsz már ennyi ideig? A fiúk mindjárt itt lesznek.
–Jó-jó már itt is vagyok. –jött ki a fürdőből.
S amint észrevettem a sminkjét igazította ennyi ideig. Édes Máriám! Ha barátném így kicsípte magát a vacsorára...akkor biztosan ki is tervelt valamit... És pont végszóra kopogtatás hallatszódott az ajtónkon. Fridával, a nyomomban mentünk ajtót nyitni, a fiúknak. Kevin és Alex egy – egy doboz bonbont adtak a kezünkben, és két üveg a legjobb márkájú svéd bort, míg Eric egy – egy dedikált új lemezt, és fehér rózsát adott. Miután üdvözöltük, vendégeinket beinvitáltuk őket a konyhába, ahol a szépen megterített asztalhoz ültettük le őket. S míg ők a bort bontották fel, addig mi Fridivel tálaltuk is rövid időn belül a vacsorát. Amint, a fiúk Eric kivételével megpillantották a tálban lévő spagettit egyből rávetették magukat az ételre.
–Nem hittük volna, hogy tényleg spagettit fogtok készíteni nekünk. –mondta teli szájjal Kevin.
–Nem azt mondtátok, hogy csak akkor fogadjátok el a vacsora meghívásomat, ha spagettit lesz a kaja? –kérdeztem, szemöldökömet felhúzva.
–Mi azt csak viccnek szántuk. Egyébként pedig, ez a világ legfinomabb spagettije, amit eddig ettem. Profi szakácsok vagytok. Egy kanállal se férne már belém több. - szólalt meg Alex, miközben hátra dőlt a székén s a hasát simogatta.
Mire mindannyiunkból kitört a nevetés. Vacsora után, borral újra töltött poharainkkal telepedtünk le a nappaliba, ahol Frida javaslatára, activityzni kezdtünk. Ami valójában nagyon is jó ötlet volt, ugyan is tele volt mókás feladatokkal, kérdésekkel és egyébbel. S mivel csak öten voltunk, és Fridi Kevinnel és Alexel egy csapatban akart lenni, így én Ericcel voltam egy csapatban. Amit tulajdonképpen nem is bántam. Ugyan is mi nyertünk. A játék végeztével, a fiúk bekapcsolták a zene lejátszónkat, és barátnőmmel egyetemben táncolni kezdtek a zene ritmusára. Majd, mivel a mosatlan edények a mosogatóba voltak, így átvonultam a konyhába, s belekezdtem a mosogatásba. Legnagyobb döbbenetemre Eric beállt mellém, kezébe véve egy törlő ruhát törölgetni kezdte az éppen elmosott edényeket.
–Köszönöm, a segítségedet. –mondtam, miután végeztünk az edények elmosogatásával, és eltörlésével, na meg az elpakolásával.
–Nem tesz semmit. Egyébként is, nem hagyhattam volna, hogy egyedül takaríts fel utánunk. –felelte csibészesen mosolyogva.
– Na ebben van valami igazság. –mondtam én is mosolyogva.
Ránézve a táncoló emberkéinkre, gondoltam készítek egy kis kávét, amit Eric örömmel el is fogadott. A kávé készenlétével, és kitöltésével kifáradtunk az erkélyre, ahol a korlátnak támaszkodva szörtyögettük a jó forró koffeint. Miközben, a kávémat szörtyögettem a tekintetem összeakadt Eric tekintetével. Egy ideig álltuk egymás tekintetét, majd az egyik pillanatban azt érzékeltem, hogy leteszi a csészéjét a kint lévő asztalra, a másik pillanatban pedig az ajkait az enyémeken érezhettem. Az ajkai, mint a legédesebb méz, új ragadt az enyémekhez amit, egy cseppet sem bántam. Lehet, hogy ez a bornak köszönhetően, nincs bennem egy cseppnyi megbánás sem, vagy lehet, hogy ez az élet rendje....
Egymás ajkait ízlelvén, nem törődtem a betegségemmel, és azzal sem hogy ennek a csóknak nem kellett volna megtörténnie. Sajnos, eme kellemes percet egy hangos csörömpölés szakította meg. Elszakadva a finom ajkaktól, a házba szaladtam be ahol, a padlón a borospohár darabkáit véltem felfedezni. Barátnőm és a fiúk, mint sem törődve a pohár darabkáival dülöngéltek tovább a zenére.
–Szuper! Mint ha mi sem történt volna, úgy táncolnak tovább becsípve! De azzal nem foglalkoznak, hogy akár komolyabb baj is lehetett volna. Minek is foglalkoznának fele?! –kiabáltam túl a zenét mérgesen.
Mire mindenkibe bele fagyott a szó, és a jó kedv. Mielőtt ugyan ismét szólásra nyithattam volna az ajkaimat, hirtelen minden elmosódott körülöttem, aztán meghallottam barátnőm hangos sikolyát, majd minden elsötétedett.... Szemeimet kinyitva, szokatlan és számomra ismeretlen helyet pillantottam meg magam körül. Fehér falak, és kórházi műszerek vettek körül. A karomból pedig egy tű állt ki. Tehát a kórházban vagyok. De mégis miért? És mi történt? S pont ebben a szent pillanatban, dobbant be barátnőm, Eric, Kevin és Alex. De mit keresnek őt itt? –tettem fel magamban, ezt a kérdést.
–Óh, édes istenem Molly. Mondhatom szépen ránk ijesztettél. –borult a vállamra Frida.
–Sajnálom. De mi történt? –kérdeztem.
–Hát nem emlékszel? –tette fel a kérdést Alex, mire a fejemet ráztam meg. –Épp nálatok vacsoráztunk, és Activityztünk, majd az után mi Kevinnel és Fridával táncolni kezdtünk, ti meg Eric a konyhába, majd az erkélyre mentetek ki, amikor is...
–Véletlenül leejtettem a poharamat, ami apró darabokra törött, de mivel becsiccsentettünk egy kicsit nem foglalkoztunk vele, s tovább táncoltunk. De azonban ti meghallottátok a csörömpölést és berohantattok a nappaliba, majd te egyszer csak elkezdtél velünk kiabálni, aztán meg azon kaptuk magunkat, hogy összeestél. Ekkor Eric azonnal hívta Samet, aki behozott a kórházba. Az orvosok azt mondták, hogy ez a betegséged egyik reakciója. –folytatta Fridi, Alex vallomását, de a végén már a hangja el – el csuklott.
S ekkor, mint egy villámcsapás, úgy jutott el a tudatomig, hogy viszonylag akkor a fiúk is tudnak a betegségemről. Mi van, ha mégsem? De, akkor miért mondta Fridi a fiúk előtt, hogy a betegségem egyik reakciója miatt estem össze, és kerültem be ide a kórházba? Vagy lehet, hogy véletlenül kotyogta ki?
- Ezek szerint, elmondtad nekik? –kérdeztem, meg barátnőmet.
Ki egyet bólintott, majd lehajtotta a fejét. Édes istenem, miért kellett nekem pont előttük elájulnom? Nem akarom, azt hogy sajnáljanak. Ahogyan eddig sem akartam, úgy most sem. Mert az csak még kellemetlenebb számomra.
–Legyetek szívesek, hagyjatok most magamra. Egyedül szeretnék lenni. – néztem rájuk, jelentősképpen.
Mikor elhagyták a szobát, amiben tartózkodtam, hirtelen hiányérzetem támadt. S ahogyan Eric fájdalmas arcára pislantottam, a látvány még most is összeszorítja a szívemet. Akármennyire is vonzódom hozzá, már az első találkozásunk óta. Lehet, hogy sületlenségnek, vagy ostobaságnak hangzik, de én hiszek abban, hogy létezhet szerelem első látásra. De, nem fogom neki bevallani az érzéseimet. Mert mi van akkor, ha ő nem érzi azt, amit én érzek? Mi van akkor, ha az a csók, ami elcsattant köztünk, nem jelentett számára semmit? De még ha jelentett is neki valamit, akkor sem lehet köztünk semmi. Mert nem tudom boldoggá tenni, s nem teszem boldoggá, és a boldogtalansága csak folyton nőttön – nőne. Mellettem, ő soha nem lehetne boldog. ... de mért fáj ez én nekem annyira. Akarom, azt hogy boldoggá tehessem. Akarom a csókjait, az érintését, és ő saját magát.
–Nem! Nem! És nem! Azonnal verd ki a fejedből Ericet, Moly! Mert ő nem hozzád való! Melletted soha nem lehet boldog! –dorgáltam meg magam.
–Miért hiszed, azt hogy nem lehetnék melletted soha boldog? –hallottam meg Eric hangját, mellőlem.
Ijedten kaptam a tekintetemet rá. Nem lehet, hogy hangosan ki is mondtam a szavakat! Vagy még is?
–Nos, válaszolsz a kérdésemre? Miért gondolod, vagy hiszed azt, hogy te nem tudnál boldoggá tenni? –tette fel újra a kérdését, miközben közelebb lépett hozzám.
–Mert... Mert... a francba is Eric! Haldoklom! És, már késő lenne bármit is tenni. Mellettem, te soha nem lehetnél boldog. Én nem az vagyok, akit te keresel. Nem tudnálak boldoggá tenni. Hogyan is tudnálak? –nevettem fel keserűen. –Ez a rosszullét, is azt mutatja, hogy a vég számomra egyre közelebb van.
– Ne mondd ezt! Szeretnélek boldoggá tenni erre... erre a kis időre is. és, pont te vagy az, akit ez idáig kerestem. Sokkal többet érzek irántad, mint azt hinnéd vagy gondolnád. Amikor tegnap este megcsókoltalak, és visszacsókoltál a fellegekben éreztem magam. De miután elájultál, és összeestél ott a nappaliban, olyan volt mintha valamit kiszakítottak volna belőlem. Kétségbe estem. Féltem, attól hogy elveszítlek, mielőtt elmondhatnám az érzéseimet. S hiába tudom, hogy hamarosan el foglak veszíteni, de én erre nem akarok gondolni. Csak is arra, hogy van egy kis időnk arra, hogy boldogak lehessünk együtt. Legalábbis egy kis időre. –majd az ajkaival megérintette az enyéimet, s ezzel bizonyítva a szavai bizonylatait. –Szeretlek Molly! –suttogta ajkaim közé....
A napok egyre gyorsabban teltek és csak – teltek. Ericcel szinte elválaszthatatlanok voltunk. Ugyan is minden egyes pillanatot ki akartunk élvezni, amit még lehetett. Soha életemben nem voltam még ennyire boldog, és felszabadult, mint ebben az egy hónapban. Igen, egy hónapban. Ugyan is akár akartuk, akár nem, de eltelt ez az egy hónap. Az utóbbi napokban, sajnos elég gyakran jelentkeztek a betegségem tünetei. Amik először csak fáradsággal, és étvágytalansággal kezdődött, majd a vérköhögéssel. Az utóbbi sokkal jobban megrendített mindannyiunkat. Bár számítottunk rá, mert a doki figyelmeztetett is minket, a lehetséges tünetekről. De arra egyikünk se számított, hogy ennyire kellemetlen, és fájdalmasabb lesz. S ami a legjobban fájt, hogy Eric fel akarja adni az életét, miután én meghalok. Hogy honnan is veszem én ezt? Onnan, hogy egyik ilyen eset után, miután felébredtem a konyhába indultam ki, valami folyadék után kutatva, amikor is véletlenül is meghallottam Eric és a többiek beszélgetéseket. A hallottak alapján, a sírás és a fájdalom a szívemben még jobban gyötört. Milyen ostoba is voltam, hogy hallgattam az ösztöneimre és a szívemre. Ha akkor eltaszítottam volna magam mellől Ericet, akkor most nem gondolkozna ilyen sületlenségeken miszerint, véget vet az életének, ha én meghallok. Miközben az elmúlt együtt töltött pillanatainkra emlékeztem... Elérkezett az a pillanat amire, egyikünk se várt, és nem is akarta, hogy elérkezzen. De úgy gondolom, mindenki sorsa meg van írva. Néha hihetetlen, vagy furcsa dolgok történnek, és ezután valami teljesen ellentmondásos (...) Hiszek Istenben: van egy nálunk magasabb erő, ami irányítja, mi történik a Földön. Eddig nem tudtam, hogy mi van megírva a végzetemben, de a maximumot próbáltam nyújtani, mert tudtam, hogy az álmom valóra válhat. Ami így is volt. Ebben az egy hónapban, megismerhettem életem szerelmét, ki elrabolta szerelmemet. Új barátokra lelhettem, kik mellettem álltak és nem hagytak magamra. S végül is az igaz álmom az volt, hogy boldog lehessek azon férfi oldalán, ki viszonozza érzelmeimet. És hogy barátnőm, kit testvéremként szerettem és szeretek, meg ismerhette az igaz szerelmet Kevin személyében. Aminek teljes mértékben nagyon is örülök. .... De az örömöm mellett, valami más sokkal erőteljesebben nyomasztja szívemet...
....hunytam le szemeimet, s hagytam, hogy a végtelen sötétség végleg magával ragadjon......
Mer än!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése